Kutyabeszéd – Ugatás

Az állatok jelközlésével a zooszemiotika foglalkozik. Ennek a tudománynak az alaptétele az, hogy tulajdonképpen minden állat társas lény és minden fajnak sajátos kommunikációs rendszere van. Az állatok beszédét kutató zooszemiotikusok valójában tehát rejtjelfejtők, hiszen olyan üzeneteket tanulmányoznak, amelyek nem nekik szólnak. Éppen ezért – a hatalmas eredmények ellenére – az állatok nyelvének megfejtése lassan halad, s bár több, mint egymillió állatfaj él Földünkön, gyakorlatilag egyetlen faj által használt összes kódot sem ismerünk még teljesen.

Az állatok hírközlési módjait e tudomány a következő főbb csoportok szerint osztályozza:

– hangadások,

– kémiai jelzések,

– póznyelv,

– optikai tevékenység (színek nyelve),

– tapintási rendszerek

– elektromos jelzések

A kutyák elsősorban hangadással, testtartással, valamint szagnyomok rendszerével érintkeznek egymással.

A hangadás központi szerepet játszik az életükben, ráadásul hangjeleik korántsem olyan egyszerűek, mint gondolnánk. Számos fajtája van: ugatás, morgás, vinnyogás, csaholás, nyüszítés, vonítás (üvöltés).

Ugatás

A legtöbb fajtának az ugatás a legközönségesebb hangadása.

A kutya elsősorban olyan helyzetekben ugat, amelyekben kedélyállapotát az éberség-félelem-agresszivitás kombinációja uralja. Az ugatás lehet intenciós mozgás is, vagyis gyenge, szinte hangtalan lélegzetkibocsátás.

Minél inkább az agresszivitás az uralkodó az állat kedélyállapotában, annál tompább, méllyről jövőbb az ugatás; és minél inkább fél a kutya, annál magasabb hangon, fültépőbben ugat. (Ezt ne keverjük össze a testméretből adódó hangszín-különbségekkel.)

A különböző vészhelyzetekben való ugatásnak nyilvánvaló figyelmeztető szerepe van, amelyet az ember is haznosíthat. Az ugatás dallama és csengése számos információt közöl a fajtársakkal.

Gyakran ugat a kutya örömében, vagy várakozásában, esetleg unalmában. Az  ilyenfajta ugatás olykor helyettesítő tevékenységként, sőt néha kihívásként is felfogható.

Az ugatás egyik legfontosabb mozgatóeleme a félelem. Ez főként riasztás-helyzetekben nyilvánul meg. Az ugatás a falka többi tagjának, a környező kutyáknak és az embernek szól.

Fontos, ha kutyánk jelez, ugat, azért ne büntessük meg. Ösztönösen védi a területét és jelez fajtársainak és nekünk embereknek is egy esetleges veszélyforrást, betolakodót, vagy pusztán a postás vagy látogató érkezését. Dícséretes, ha ilyenkor a kutyánk ugat, de amennyiben nincs szükségünk a további jelzésre kérjük meg, hogy hallgasson el. Onnantól fogva, hogy tudomást szereztünk az ugatást kiváltó tényezőről, a mi felelősségünk a történések további irányítása.

Tipikus eset, amikor a postással nem lehet szót váltani az ugató kutya/kutyák miatt, mert a gazda nem képes uralni a helyzetet és hallgatásra bírni kutyáját, holott az eb számára is az jelenti a megnyugvást, ha tudja, hogy az ő szerepe ennyi volt, jelezni csupán, a többi már nem az ő feladata. Abban a pillanatan leveszünk a válláról egy stresszforrást, mihelyst átvesszük tőle a dolgok irányítását.

Hasonló példa a kaputelefon-telefoncsörgésre leállíthatatlanul jelző kutya, amikor szintén nem lehet az állatt lármájától kommunikálni. Ezek mind taníthatóak a kutya számára. Az is, hogy jelezzen, de az is, hogy kérésünkre elhallgasson.

Azt is meg lehet tanítani nekik, hogy halkan ugassanak egy bizonyos helyiségben, vagy akár bent a házban. Ez utóbb nagyon jó szolgálatot tesz, alvó gyermek jelenlétében. Kutyánk jelezhet nekünk halkan, vagy más metakommunikációs jelzéssel, (pl. odaáll az ajtóba és vár) hogy ő bizony kimenne ugatni, mert dolga van, de tudja, hogy bent a házban nem lehet. Az együttélés csodálatos egy jól nevelt kutyával, rengeteg örömet okoz pusztán az, ahogy intelligenciájuk megnyilatkozik és annak felismerése, hogy mennyire képesek alkalmazkodni az emberek elvárásaihoz.

Felhasznált irodalom: Szinák- Veress, Kutyaetológia